Gyalogtúra - Nagykörű

Az október tizenhetedikére megszervezett nagykörűi gyalogtúra napján nem volt kegyes az időjárás. Egész nap esett az eső és akinek nem volt muszáj, az nem mozdult ki a lakásból.
A településen adott napon zajló „Nagy befőzés” elnevezésű rendezvény nem emelte a gyalogtúra létszámát. Az egész napos esőzés miatt kis létszámmal, de létrejött az esemény, melynek a 16 fős létszáma közel 7 kilométeres túrán vehetett részt a település központjából indulva. Vágó Bálint helyi idegenvezető irányításával, a település nevezetességeit végigjárva a kellemesen elázó csapat ismétlésre szánta el magát és az eső miatt elmaradó ismerősök és helyiek kérésére, október 24-én egy másik útvonalon bepótolták az elmaradt látványosságokat.

Rá egy hétre, október 24-én Szász József galériavezető is csatlakozott a már 32 fősre duzzadt csapathoz és immár a művelődési háztól indulva, a Tisza helyi szakaszának gátján végigsétálva ismét teljesítettek egy több mint 7 kilométeres távot. Vágó Bálint vezetése mellett most már Szász József is felelevenített olyan anekdótákat a településsel kapcsolatban, amiket a legtöbb helyi sem hallott még. A túra nagyon családias hangulatban telt. A regisztráló 32 felnőtt mellett több gyermek és kutya is csatlakozott a gyalogtúrához.
A két rendezvényen 48 fő vett részt.

 

 

 

Súlyemelő Szakosztály

  • Vezetője: Nagy László
  • E-mail:
    nagylaszlo60@citromail.hu, nagy.laszlo@teglasvse.hu

Labdarúgás Szakosztály

  • Vezetője: Szabó Imre
  • Telefon: 06-20-358-5808
  • E-mail:
    szabo.imre@teglasvse.hu

Kézilabda Szakosztályvezető

  • Vezetője: Karsai Katalin Csilla
  • Telefon:06-20-583-6464
  • E-mail:
    karsaikata@gmail.com, karsai.kata@tegalsvse.hu